Dundul a jóvoltomból szilveszterezett. Vittem neki pöttyös papír süveget, meg kétféle fújókát, legyen mivel hangoskodnia. Épp az egész család a mamánál volt, úgyhogy mindenki láthatta Dundul örömét, mikor feltettem rá titokban a süveget, aztán bevonultunk a vendégek elé megmutatni milyen viccesen néz ki. Annyira aranyos, vigyorog magán, mint a vadalma és lassan végignéz mindenkin többször is, hogy örülnek-e annak, hogy ő milyen vicces. És tök büszkén nyugtázza, hogy igen, mindenki őt sztárolja.
Mivel délután megint semmit sem aludt, elég nyomorult estéje lett szegénynek és ezáltal nekünk is. Nagyon fáradt volt már, de nem mehetett aludni, nyilvánosan nyűglődve kellett bűnhődnie, hogy ne boruljon fel még jobban a napirendje. Vetődött jobbra-balra, nyávogott, kínlódott. Végül anyukája odaadta neki a mobilját, amit egyébként senki se szokott odaadni neki, így teljesen extázisba esett, mert élete kihívása, hogy megszerezzen végre egyet. Nézegette, forgatgatta, megszűnt minden fáradtsága azonnal. Azt játszotta, hogy leteszi maga mellé a kanapéra, aztán felveszi, megforgatja a kezében, aztán leteszi és elölről újra az egész. Közben az anyukája hasán üldögélt és világ legjobb gyereke benyomását keltette. Érthetetlen, hogy lehet már egy ilyen kicsi babára is ilyen hatással a telefon.
Fürdés után aztán úgy elájult, hogy meg se moccant, míg a szülei kiruccantak a nagy szilveszteri éjszakába, én meg őriztem az álmát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése