GRETI blogja

Dundulka még nem tudja, de nemsokára költözik a szüleivel, mert már nagyon nehéz lift nélkül felcipelni a popsiját a 4-re. Ezért ma többen is jöttek lakást nézni. Nekem az volt a feladatom, hogy szép csöndben tevékenykedjünk Grétivel, ne zavarjuk az ügymenetet és ne csináljunk nagy kupit. Hát, egyiket sem sikerült maradéktalanul teljesíteni. Vittem neki egy felnyitható tetejű fém dobozt, hogy legyen miben tartani a zsírkrétáit, mert a kristálypohár, amiben most tartják a szülei, nem a legbiztonságosabb megoldás, bár kétség kívül szép.

Direkt olyan fémdobozt vittem, amit bababiztosnak gondoltam és fontos volt, hoyg kinyithatós legyen a teteje, ne levehető, hogy ne vesszen el. Na, egészen fél percig volt nem levehető, aztán Gréti jobb kezében a doboz, bal kezében a tető... Visszaraktam ideiglenesen, aminek megörült, mert tudta tiszta erőből rázni, hogy úgy zörögjenek benne a kréták, hogy a környező házakban is hallják. Ennyit  a csendes tevékenységről.

Aztán jött a kedvence, hogy kupakokat rak a kólás üvegre. Ezzel sokáig csöndben el szokta foglalni magát, de most többször is veszekedett velem, hogy fogni akarom neki az üveget és nem adom oda, hogy kiöntse a kólát.

Ahogy mindenki elment, indultunk is Veresre. Nem vett overállt, helyett a szép, nagy pöttyös szülinapi takarójába bugyolálta anyukája. Valamiért ezt nagy ordítással viselte.

Veresen egy formabedobó partival indítottak apukájával. Egyre ügyesebb benne és most nem kezdett el sírni, ha nem sikerült beletenni valamelyiket. Nagyon türelmes és kivárja, hogy megkeressük hova tudja bedobni. Többnyire nekünk kell keresni, mert ez egy nagyon bonyolult formabedobó, ilyen kisbaba egyedül még nem nagyon tudja.

Aztán a másik kedvence, a játékos doboz pakolás jött az anyukája szerint iskolás szettjében: lila kötött rakott szoknya, minnie egeres pulcsi.

Ilyen áhítattal figyeli a dédije minden szavát, mikor csicsereg neki a világ nagy dolgairól.

A szőrös szörnyes könyvét olvasgatja.

Aztán míg készült az ebéd, készítettünk pár szelfit. Dundulnak nagyon megy ez már. Mondtam is, hogy tanítsa meg anyukáját, hogy róluk is legyen, mert neki nem megy, ő meg már nagyon profi. Nézésben is, nyomkodásban is.

Ezek után jött az ebéd, ahol evés végeztével jól elálmosodott és ránk ásított egy kislányosat, hogy vigye valaki aludni.

Kicsit hisztikézett, így a nagymamája csak a nagy ágyon tudta elaltatni. Így találtam rá, mikor felmentem, hogy mellé hömpörödjek, nehogy leessen, ha felkel, meg hát álmos is voltam.

Alvás után mentünk ébreszteni a szomszéd szobában alvó anyukáját, aki nem nagyon akart felkelni, így Dunduka fotóalbum nézegetéssel ütötte el az időt. Aranyos, ahoyg meg van róla győződve, hogy minden kisbaba csakis ő lehet, mindegy, hogy valójában az az anyukája, vagy én vagyunk kiskorunkban, és minden fiatalkori nagymamaképre azt hiszi, hogy az anyukája. Megingathatatlan.

Mikor egy-egy képnél kérdeztem hol az anuykája, megmutatta az albumban is, meg élőben is. Nem is tudtam, hogy ezt így tudja! Mindig aranyoskodva megfogta a kezét. De vagy 15-ször biztos és örült magának nagyon, hogy ő milyen ügyes és okos.

Aztán huncutkodott is, ahogy egyre jobban felébredt.

Miután mindenki felkelt, megtartottuk az Ágnes napot és az ő szülinapjának második részét. Kapott egy gyönyörű kardigánt a veresi nagyszüleitől, egy fa állatos puzzle féleséget, egy autót, amiben mozog a sofőr és az autó motorházteteje, ahogy gurul, egy fürdőjáték katicát, magazinokat, egy nyomdakészletet és egy beszélő babát.

A nyomdakészlet majdnem nem lett kipróbálva, mert egész egyszerűen nem bírta senki kinyitni a festékeket. Aztán persze lett nyomdázás, meg ujjal rajzolás. Dundul azonnal értette mi a feladat, szép csöndben, elszántan nyúlkált a festékekbe. Rögtön keverte is a színeket, csinált narancssárgát pirosból és sárgából, meg zöldet is kékből és sárgából. A nyomdázást még nem egészen értette, azzal a felnőttek foglalták le magukat.

A kedvenc ajándéka a kisautó volt Totópapától. Bemászott érte az ajándék szatyorba.

Utána jött a fő szenzáció, a beszélő baba. Dundul nagyon izgult, hogy mihamarabb megkapja. Ennek ellenére igyekezett szép türelmesen kivárni, míg kiműtik a dobozából, ahova kb 30 helyre volt odakötözve. 

Szakavatott mozdulatokkal próbálta kiszedni, de nem jött. Itt kezdett kicsit elégedetlenkedni. Először anyukájára nézett kérdőn, hogy akkor most lesz ebből baba, vagy nem.

Aztán kétségbeesve hozzám intézett egy-két kérdő vonyítást, hogy most akkor ezt tényleg hogy?!

És még csak akkor derült ki, hogy a talpa is ki van kötve!

Aztán végre megkapta, gyorsan lefektette és nyomogatni kezdte a hasát, hogy beszéljen. 

Egyszer csak nem tudni miért, elégedetlenkedve odaadta apukájának, hogy nyomkodja ő, vagy nem tudjuk. Ő aztán csinálta vele, amit a baba mondott: "ölelj meg" - akkor megölelte Dundut, "adj puszit" - akkor adott neki puszit, stb. 

Dundul egyre bizalmatlanabbul nézte a baba tevékenységét, már nem tudta, hogy mosolyogjon, vagy ledöbbenjen a babán, végül úgy döntött, nem szereti mégse, fél tőle, minek beszél ez gyerek hangon, nem is érti és szájkerekítős ordításban tört ki. Végül elvettem a babát, lefektettem aludni tőle távolt, hogy megnyugodjon, nem bántja és nem beszél neki többet. Akkor jött érdeklődve nézni, hogy most mi lett vele. Azért barinők még nem lettek. Majd idővel. És arról még nem is tud Gréti, hogy ez egy pisilő baba. Asszem ráér a baba ezzel a tudományával 1 év múlva előállni...

Nem is értem miért nem fülbevalót kapott Gréti is, mint az anyukája és nagymamája, mert azokat nagy elégedetten pakolászta, nézegette.

Végül már csak a séta maradt a napból, amiben Dundu nem volt biztos, hogy meg is valósul... De aztán persze igen, sikerült a fiúosztagnak felöltöztetnie.