GRETI blogja

Azt hittem Kiscila ma nincs is otthno, mert hiába kopogtam, senki nem jött ajtót nyitni, vagy legalább kiabálni bentről. Aztán csak előkerült az anyukájával egyetemben. Kiderült, hoyg mostak, azért nem hallották, hogy dübörgök. Dundulka segített nagyon. Szereti a mosógépet és az azzal kapcsolatos dolgokat.

Miután végre kinyílt az ajtó, Dundul nagyon megörült nekem, de miután meglátta a táskámat, én ejtve lettem. Ez a táska őrület már őrület nála komolyan. Míg pakolászott, rápróbáltam legalább az új sapkáját, ami rettentő rég érkezett Kínából, az ebayen rendeltem, de most jött el az idő a hordásra.

Nagy nehezen csak bejutottam, miután mindent megnézett a táskámban. Leültünk a fotelbe beszélgetni kicsit, hogy mik történtek vele ma és mit szeretne még csinálni a déli alvása előtt.

Dolga volt, elviharzott, aztán miután végzett, így lépdelt vissza nagy öntudatosan. Mondjuk büszke is lehet magára, mert kb 2 nap dőlöngélés után olyan rutinosan jár, mintha mindig is csak így közlekedett volna. Persze esik-kel eleget, de mégis nagyon nagyot fejlődött. Ráadásul egyedül, mert nem szoktuk fogni a kezét, nehoyg kitépődjön a kis karja, mikor elesne, mi meg felrántjuk szegényt reflexből.

Játszótér lett előírva programnak, de előtte kapott egy kis tízórai narancsot. Jószívű, így nekem is adott. Valamiért a nappali szőnyegén szolgálta fel anyukája, pedig nem szokott ott enni. Örült is neki nagyon, hoyg végre valami kaland.

Vicceskedett is aranyosan. Huncululu.

Aztán anyukája felöltöztette, hoyg indulhassunk, mert már nagyon vártak ránk lent a kutyák, meg a madarak és a játszótéri gyerekek. Először ezt az ari sapkát kapta, mert nem is hordta sajnos, de ehhez ma túl meleg volt. Pedig olyan aranyos benne!

A kis játszótérre mentünk, mert nagyon lógott az eső lába. A hintán meg a Dundumé. Úgy örül mindig a hintázásnak, hogy hihetetlen. El nem maradhat a hangos kacagás, hogy zeng az egész játszótér, és a kalimpálás a kis dundu lábaival. És mindig szétnéz, hogy látja-e valaki a csuda nagy jókedvét, meg hoyg milyen ügyesen hintázik. Sajnos legtöbbször mindenki figyelmen kívül hagyja a lelkesedését, mert mindenki mogorva és frusztrált, de ma a mellettünk hintázó kisfiú is nagyon mosolygott rajta, még a hisztijét is abbahagyta, úgy tetszett neki a Dundulka, és az anyukája is elnevette magát rajta és mondogatta, hoyg milyen aranyos, jókedvű baba! Aztán segített kicibálni a Dundulkát a hintából, mert beleférni még prímán belefért a kisbaba hintába, de kivenni már nem bírtam, megakadt a combijain és nem mozdult :D. 

Később a Kiscila akart mérleghintázni is a kisfiúval, de sajnos ő kerek-perec megmondta, hoyg nem szeretne, csak az anyukájával. Kár, mert Dundumnak nagyon tetszett a kisfiú.

Így kinézett egy másik kisfiút és odasietett hozzá, de sajnos azonnal megjelent a kisfiú nagymamája és hazavitte. Még köszönni se tudtak egymásnak. Fura volt. Szegény Dundulka megint hoppon maradt. Odajött aztán egy kislány a közelbe, de ő se akart barátkozni. Úgy látszik ezek a gyerekkek egyedül szeretnek játszani. Mindegy, Dundul a kisfiúkat szereti, a kislány semennyire se érdekelte, sőt, miután megnézte őt magának, el is fordult a locsolókannájával és háttal a kislánynak kezdett bele homokot pakolni.

Aztán az egészet megunta és elsétált a csúszdához. Egyedül. Hát nemrég még cipelni kellett a popsiját! Most meg se szó, se beszéd feláll és elmegy, ahova kedve tartja!

Ma a csúszda volt a kedvence. Kitalálta, hoyg egyedül fog csúszdázni is és ezzel szórakoztatta magát jó darabig. Nevetgélt közben minden sikeres "csúszásnál". Felmászott a csúszda aljába, az egyenes szakaszra, ott szépen megfordult, ahoyg kell és lecsúszott = a fenekével és lábával addig izgett-mozgott, míg lecsúszkált a csúszda aljába és akkor úgy ugrott le, mint aki egy óriás csúszdáról érkezett :D Nagyon vicces volt az egész, ahoyg előadta. 

Később újra homokozni ment. Találtam egy vödör összegyűjtött tobozt, odaadtam neki. Örült, mert ős is szokott tobozt találni a homokban. Mindet magára borította, aztán nézegette őket.

Aztán kezdett nagyon álmos lenni, kicsit borulékonyabb lett, így elindultunk haza. Otthon azonnal kapott finom ebédet, aztán elvittem olvasni alvás előtt. Olyan aranyosan tud olvasgatni. Ül komoly arccal, válogat a könyvek közt, lapozgat, odakuporodik hozzám, tényleg cuki. Aztán jött anyukája, hoyg tisztába tegye. Ott kicsit jött a hiszti, de gyorsan olvastunk tovább, így lenyugodott. Megkapta a tápszerét, amit két pillanat alatt beszippantott és már tehettem is be az ágyába. Sajnos nem esett mély álomba evés közben, mert olyan hamar végzett, így el sem aludt. Én ilyenkor gyorsan kijövök a szobájából, hogy anyukája altassa el, mert csak ő tudja. De a kizsbaba most nem akart elaludni, hanem visszahívtak engem, hoyg utánam sír. Hm. Szegény Cila, tényleg megnyugodott, mikor visszamentem és azt a boldogságot, mikor engedélyt kaptam, hoyg kivegyem az ágyból! Amikor meg még a szobából is kijöhettünk, mert annyira csak kifelé mutogatott, hangos hahotázásban tört ki. Betettem a hintába, hátha ott elpilled, de nem. Csak röhögött hangosan, meg kurjangatott. Bekérte a barátait is, hoyg együtt bulizzanak. Anyukája el volt ragadtatva...

Aztán a hinta uncsi lett, így javasoltam, hoyg olvasgassunk kicsit. Bele is egyezett azonnal. Már múltkor is fennakadt ezen a patkós képen. Nem értette mi az, hiába magyaráztam. És most is felzaklatta, hogy mi az, hoyg a ló lábára teszi a kovács. Mondjuk rajzolhattak volna oda legalább egy lovat...

Aztán ez is uncsi lett és ment anyukájához a konyhába. Hálózsákban, mert már abban is tud menni, mint kiderült. Úgy nézett ki, mint egy kis szellem. Pakolgatta az üvegeket és eszébe se volt aludni menni. Aztán nekiállt az egyik konyhafiók kipakolásának és míg ott tevékenykedett, be is kakilt, úgyhogy arra gondoltunk, amiatt nem tudott elaludni. Szerencsére megjött közben apukája, így a kakis pelenka ügy őt érintette :D Nem bánta mondjuk, mert ma még nem is találkozott érdemben a Cilával és hát a pelenkázás, öltözés közben beszélgettek, mókáztak is rendesen.

Közben én már indultam, de pont mikor a kabátom vettem előkerült a Kiscila újra és akkor már az ölembe ült, hogy elbúcsúzzunk, meg megvitassuk a kabátgombomat is, ami nagyon tetszett neki. Aztán csak elköszöntünk, apukája bevitte aludni. És akkor szegény megint jajveszékelt kicsit, hoyg ott kell hagynia. Anyukája mondta is, hoyg na tessék, ugye, hoyg utánad sír. Szegény Cilamila. Miket gondolhat?

Délután Diósdra volt hivatalos. Sajnos a Ninóék nem voltak ott, mert betegek lettek, de Gréti a nagyszüleivel is kiválóan elmókázgatott a kis kombinéjában. Produkcióból nem volt hiány, ahogy látom.