GRETI blogja

Mentem ma délután vigyázni Dundulkára. Vittem neki húsvétos ablak matricákat a téliek helyett. Örült neki. Ragasztottunk a szobájába is az ablakra és az előszobatükörre is, meg a fürdőbe a tükörre és a nappaliban az erkélyajtóra.

Miután kimatricáztuk magunkat, vittem le sétálni. Ahoyg szoktam, leültettem a lépcsőre és mondtam, hoyg ne nyúljon a lépcsőbe taposott régi rágóhoz. Nem is szokott, csak ül és néz maga elé okosan, míg kitolom a kocsiját a tárolóból. Erre ma azt látom, hogy felpattant a kis őrhelyéről és elindult az ajtó felé. Annyira fura volt, hoyg nem fogom és beteszem a kocsiba, hanem ott sertepertél. 

Olyan határozottan állt az ajtóban, hogy ő megy ki, hoyg kíváncsi lettem, mit csinálna, ha kiengedném. Teljesen magától értetődően, kérdés nélkül fogta magát és ment. Ment előre, amerre a babakocsival szoktunk. Rettentő fura volt. Hátra se nézett, és mint, aki mindig is arra járkált, úgy ment.

Próbáltam hívni, hogy kerüljünk egyet a belső udvarban, arra ugye nem jöhet autó, de nem foglalkoztatta az ötlet, ment a megszokott úton. Az ugatós kutya kertjénél megállt nézelődni.

Aztán megszólalt egy másik kutya is és teljesen megzavarodott, mutogatott mindkét irányba, hogy most akkor hogyhogy egyszerre ugat a két kutya. Látni ugye nem láttuk őket, csak hallottuk.

Itt aztán nyakon csíptem, vagyis kapucnin, mert bár itt sem járnak autók, max parkolni jönnek be, de nem tudtam mire számítsak Dudnultól, és jobb a békesség. Így vonultunk hát tovább. Örült magának nagyon.

Aztán hirtelen mintha elfáradt volna, lelassult és akkor betettem a kocsiba. Nem ellenkezett, úgyhogy igazam lehetett. És már előre néz, mert olyan nagy. Mondjuk rossz, hoyg nem látom mit csinál, meg mit mutogat, mire kéne válaszolnom, de háttal ülve meg ő nem látja a sok mindent, amerre megyünk.

A kis játszótérre akart mindenáron bemenni, de most úgy éreztem meg bírok birkózni a nagy játszótéren a millió gyerekkel, felnőttel, és ott azért több mindent lehet csinálni, úgyhogy oda mentünk.

Elsőnek hintázott. Itt már épp a nagy röhögés utáni fázisban volt, lazult és nézelődött.

Itt pedig már "vegyél ki" volt...

Elment egyedül motort szerezni, de végül felülni nem akart egyikre se.

Kicsit homokoztunk is. Itt épp beöntötte a homokot a nyakába, lehetett porolni még a kardigánját is...

Túl szűkös volt neki a homokozó, ahol egyedül játszott egyébként, így kimászott mellé homokozni.

Aztán jött a babamizéria. Igen, már megint a rusnyababa okozott fennforgást. Meglátta egy kisfiúnál és azonnal sietett oda, hoyg megszerezze. Szó nélkül kivette a kisfiú kezéből és kész, az övé. Persze visszaadtuk, amit egy ideig szó nélkül némán nyugtázott, majd hátat fordított és elment. Közben megbeszéltük a kisfiú anyukájával, hoyg ő se érti mi ez a rusnyababa imádat, de az ő kisfia is meg van érte veszve. Annyira érthetetlen mit szeretnek rajta.

Később megszerezte az üres babakocsit, azt tologatta. De úgy ment oda hozzá, hoyg biztos benne van a baba és döbbenten nézegetett bele, hoyg üres. :) Aztán beérte ennyivel is. 

Ezt az aranyos kocsit ismeri már jól, így ma nagy rutinosan őgy ment oda hozzá, hoyg messziről kiszúrta, mosolygott, odament és már nyitotta is fel az ülés részét, pakolta bele a kavicsot, meg végignyomogatta rajta a gombokat ügyesen.

Később ne akart menni a játszószobába játszani, de ebben a szép időben ne játsszunk már bent. A házba azért bementünk és meg is találtuk a másik rondababát a kivihető játékok polcán. Gondoltam tologassa azt. Nagyon megörült neki, de aztán nem érdekelte mégsem. Bebújt inkább az asztal alá, ahol labdákat látott meg egy ládában.

Vittük hát a labdát is, meg a babát is. A labdát végül elhagytuk. A babával meg hosszasan ült a kavicsban és nézte a nagy gyerekeket, ahogy egy óriás kötél mászókán játszottak, ugráltak. Nagyon sokáig ült csöndben, nézelődve.

Aztán megetette a babát kaviccsal.

És bár nem alvósbaba volt, felültette, lefektette, felültette, lefektette vagy hússzor és nevetett hozzá, mintha tényleg kinyitná, meg becsukná a szemét a baba.

Elmerengett a tavaszi napsütésben.

Valahoyg szóba került a tánc szó. Talán, hoyg táncoltatta a babát és én erre rákérdeztem. És akkor elkezdett a dundu kis lábaival mozogni a kavicsban :D Mint aki táncol :D Hát nagyon aranyos volt! De oda se figyelt, csak kapargászott mellesleg picit a kavicsban. :D

Hazafelé láttuk a holdat. Pár napja nagyon meglepett, hoyg már azt is tudja a könyvében, sőt mutogat az ágya felett lévő holdra is, mert olyan okos. És most láttuk az égen is. Már nagyon ügyesen néz az égre és el is lát odáig, nem úgy, mint mikor picike volt ugye :). A repülőkben már profi, most is ment egy a hold mellett. Okosan mutogatta hol a hold. Egy idős néninek is elmondta hol van, de ő nem értette és csak köszönt neki kedvesen.

Hazafelé kitettem még sétálni a közeli parkszerűségnél. Olyan határozott léptekkel indult el, hogy csak lestem. A kisfiúhoz sietett annyira, akinél volt egy nagy mikiegér és Dundulka gondolta megnézi magának. De a kisfiú nem akarta, hogy egy pillantást is vessen rá, eldugta előle. Mondjuk nem vette a lelkére.

Egyszer csüccsent csak le a földre, de még annak is örült.

Van ez a fura felállási módszere, amit rossz nézni és overállban nem is ment neki.

Aztán elővette a rendes babás felállását és úgy sikerült is neki azonnal.

Megnézte a csatornafedőt.

Ment egyedül előre, mint akinek sürgős dolga van. Hátra se nézett. Nem voltak kérdései. Talált két szemetest, azokat nézegette sokáig, csodálkozott rajtuk és szépen szót fogadott, nem nyúlt hozzájuk, csak nézte őket. A kutyakakis különösen tetszett neki, mert volt rajta egy nagy kutyamatrica.

Találtunk egy piknikes részt, felültettem szépen nagylány módra.

Aztán elindult a füvön, ment amerre látott, szó szerint. Mutogatta az autókat.

Jó messzire elment, mikor eszébe jutottam. Akkor megfordult, hoyg hol vagyok és azzal a lendülettel le is csüccsent. Akkor aztán kihoztam és véget ért a sétás kaland, hazavittem kocsival. 

Még otthon is feladat várta, fel kellett másznia két emeletet ugye a négyből. Több is ment volna neki szerintem. 

Nagyon boldog, hoyg milyen ügyes volt.

Otthon a földön ülve adtam neki inni. Valamiért így cumisüvegestől felállt és odajött a térdemnek támaszkodva inni. Aranyos volt.

Kedvence a kólás üveg kupak pakolás... És az, hoyg közben dirigál, hogy igyak, míg üres nem lesz az üveg. És csipogva kacag, ha vicceskedve iszom, vagy böffentek egy kicsit, persze jól rájátszva.

Stylist Dundu. Határozott elképzelése volt, hoyg most nem a szememre kell a napszemüveg, hanem a fejemre, ahoyg sokszor hordom.

a szememre is megpróbálta rátenni... De ahogy koncentrál! azt nem tudom, arra koncentrált-e, hogy kinyomja a szemem, vagy hoyg ne. Aztán rájöttem, hoyg nem egészen érti ezt a szemüveg dolgot. Mert ugye a szem elé kerül, de a szárát nyilván nem a szembe kell nyomni. És akkor mondtam neki, hogy azt a fülemre tegye és ezen tényleg elgondolkodott, láttam :) És mintha meg is értette volna.

Itt már profi lett, egy ujjal is ment neki a szemüveg rám rakása.

A baba se maradhatott ki.

Pont eszembe jutott, hogy milyen rég sapkázott már, pedig olyan aranyos volt, ahoyg ügyeskedett. Erre fogta a kisbabája nadrágját, hoyg a fejére húzza. Persze nem ment, túl kicsi. Én is megpróbáltam, de hiába.

De nem csüggedtünk, előhoztam a Dundul sapkás dobozát, amiből kikereste a macisat és bohóckodott vele gyorsan.

Sietett a tükörhöz megnézni, milyen ügyesen felvette és milyen aranyos benne.

Elégedett volt a látvánnyal, aztán a következő pillanatban vicceskedve lekapta magáról :) Aztán újra felvette persze.

Épp a könyveit néztük, mikor megjöttek a szülei. Szóba került, hoyg mit vesz fel Gréti a szombati fotózásra. A múltkori csoda ruháját kinőtte, de időközben hoztam már neki másikat, ami eléggé hasonlít az előre, bár nem olyan habos-babos puccos. Anyukája mondta, hogy próbáljuk rá. Itt még mindenki gyanútlan volt.

Dundulnak itt már kezdett gondterhelt lenni a tekintete... Ő csak meg akarta nézni az ünneplő cipellőjét.

Itt már sejtette, hoyg merényletet készül elkövetni ellene az anyukája.

De aztán nem balhézott, együttműködőnek mutatta magát.

Még itt is.

Aztán hirtelen kitört rajta a hisztike, mikor fel kellett volna venni a ruhát.

Dráma.

Kitépte magát és elmenekült.

De aztán mégse hagyott ott minket, visszafordult anyukája sapkájáért.

Aztán odahozta nekem, hoyg vegyem fel.

Felvettem, amitől kicsit felderült a képe.

Anyukája visszaszerezte, hoyg azért haladjunk azzal a ruhapróbával. Itt még kacagott, nem hitte el, hogy újra megpróbálja bárki is, amire már nemet mondott.

Pedig de. Lett nemulass mindenkinek... Ordított szegény, mint akit nyúznak.

Annyira mérges lett, hogy még a tükörben sem akarta megnézni magát milyen csinos.

Végül csak oda támogattam és persze tetszett magának. Akkor már nem tudta, hogy sírjon-e vagy inkább nevessen. Minden esetre elvonult apukájával játszani... Anyukája vitt neki egy kis almát, amit az általa felállított szabály ellenére nem az etetőszékében adott oda neki, nem tudni miért. Később kapott még almát, amit apukája ölében fekve gondolt elfogyasztani, aztán meg akart tőle fúlni, majd ordított, és azt is félre akarta épp nyelni, mikor anyukája kibányászta a szájából. Állítólag most már mindenki betartja majd, hoyg csak az etetőszékében ehet. Meglátjuk.

Kis csönd után újra visítós hisztibe torkollott az este. Épp csak kihevertük a ruhahisztit, meg az almát, ami kapcsán egy mesét is megnézhettünk, jött az újabb. Valószínű éhes volt már.

Apukájával kettesben megvacsoráztak szépen. Bár Dundul inkább nem értette, miért zavarják őt az ebédjével, amit már ebédre se evett meg, nyilván vacsorára se fog, inkább a babájára akart zoknit adni, az izgibb volt. A végkifejletről nem tudok.

A Kiscucu egyébként valahogy furán csöndes volt ma velem. A képeken vidámnak és aktívnak látszik, de kicsit kedvetlennek, fáradtnak, álmosnak, vagy nem is tudom, kevésbé zajosnak tűnt. Nem makogott erőszakosan végig, talán ez tűnt fel. Mondtam is anyukájának, hoyg olyan érdekesen visszafogottan viselkedett. Aha, egész addig, míg a szülei meg nem érkeztek. Onnantól sivalkodott, nyűglődött szegény, úgyhoyg rájöttem, hogy én még jobban jártam akkor a csendesebb Dundul verzióval.