Gréti délután a nagymamájával múlatta az időt, mert anyukája szépülni ment a kozmetikushoz. Siettem hozzá, hogy legyen, aki leviszi a szép napsütésben. A nagymamája ölében nyitott ajtót, vizes nadrágban. Kiderült, hogy nem evett egyáltalán uzsonnát, pedig finom banán és alma volt, és inni se akart. Végső ötletként megpróbálták pohárból, amiből elvileg tud inni, de most valamiért inkább magára öntötte a vizet. Elvittem átpelenkázni és új nadrágot is kapott, aztán bemutattuk két új produkciónkat a mamájának.
Egyik, hogy ül a pelenkázója szélén és lóbálom a kis lábait, miközben ő vigyorog, én meg énekelem neki, hogy: lóg a lába, lóga, nincsen semmi dolga. Aztán kiderült, hogy van tovább is, miszerint: hogyha lenne dolga, a lába nem lógna. Dunduka meg tök büszke magára, hogy ilyen ügyesen lógatja a lábát. Magától még nem mozgatja, kíváncsi leszek mikor kezdi el. Nekem kell himbálni.
A másik, hogy párnásat játszunk. Eddig egyetlen egyszer csináltuk pár napja, mikor nagyon korán kellett jönnöm hozzá és olyan álmos voltam, hogy lefektettem hanyatt a földre az előszobában és ráfeküdtem a hasára, mintha ő lenne a párna. Hozzá persze horkolás és akkor jókat röhögcsélt. Nem is gondoltam, hogy emlékszik erre, meg arra se számítottam, hogy ezt bármikor megengedi. Azért a lehető legoptimistábban elkurjantottam magam, hogy gyere Dundu, játsszunk párnásat! Erre óvatosan hanyatt döntöttem. Már közben mosolygott. És engedte, hogy rátegyem a fejem, aztán a horkolástól röhögőgörcse is lett. A mamájának is, olyan aranyos volt. Aztán fel kellett húzni, mert valamiért elfelejtette hogyan kell felkelni hanyatt fekvésből.
A mutatványok után felöltöztettem gyorsan és mentünk le sétálni. A takaróját felvitte valaki, így a mamája a negyedikről dobta utánunk. Nagyon hideg volt, be kellett bugyolálni, mert a száján szívta be a hideget. Hol tűrte, hol dacoskodott.
Hintáztunk kicsit a játszótéren, nagyon tetszett neki most is. Hangosan hahotázott, kokettált egy kisfiúval és az anyukájával, akik mellettünk hintáztak. Kiabált is nekik örömében.
Utána elmentünk a közeli játékboltba könyvet venni neki, mert unja az otthoniakat. Esténként órákig válogat, de egyik se jó, mindet tudja már. Első körben odaadtam neki egy kis könyvet, amit kikönyörgött a kezemből, míg nézegettem, de hamar találtam szerintem egy sokkal aranyosabbat és próbáltam azt marketingelni nála - teljesen hiába. Egész egyszerűen ragaszkodott a saját választásához, mutogatta benne a cicát aranyosan. Abból a fajta könyvből volt 3 féle mese, odaadtam neki azokat is. Azok közül mindegyik tetszett neki, csak az nem, amit én akartam. Már annak is örültem, hogy a 3 kis könyvből választhattam és így a rút kiskacsát vettem, nem valami malacosat, meg kecskés farkasosat.
Halálosan boldog volt a könyvével még otthon is, mutogatta utána apukájának, anyukájának is. És a lényeg, hogy hiába zenélt mellette valamelyik játéka, ő kitartóan olvasott.
Aztán kb százszor letesztelte, hogy szabad-e rágnia a könyvét, és hiába mondtam mindannyiszor, hogy nem, csak nem hitte el.
Mindig ő hozza fel a kulcsot séta után, így ma is. Míg levetkőztem beültettem a sarokba a várakozó helyére és ott nézegette tovább a kulcsot. Nagyon megörült, mikor felismerte magát az anyukája kulcstartóján. Mutogatta nagy lelkesen.
Épphogy hazaértünk, megjött apukája is. Megmutattuk neki a könyvet, meg a párnás és láblógatós produkciót, tetszett neki mind. Aztán ugye szaladgáltak, bújócskáztunk. Dundu úgy tud nevetni, ahogy megkeresnek! Nagyon aranyos.
Apukája vacsoráztatta, céklát evett... A legszolidabb megítélés szerint is ő lett a mai nap véresszájú babája a lakótelepen.
Vacsora után volt még kis szaladgálás. Én feküdtem a babzsákban, apukája kergette és úgy tűnik én voltam a ház, mert Dundu nagy elánnal szaladt hozzám, gyorsan felmászott rám és visítva röhögve bújt belém a "támadó" elől. Ráadásul annyira sietett, hogy átbújt apukája terpeszállása közt, ami nagyon vicces volt :D (video)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése