Ma reggel 10-re voltam Dundulhoz rendelve. Hát, kicsit késtem. Addigra a játszótéren volt már a nagy kerek, fonott hintában, amit a minap úgy utált. Most boldogan pöffeszkedett benne, míg anyukája lökdöste. Aztán választott magának autót, tologattuk picit, de hideg volt és meg is unta. Pedig már aranyosan felemelte előre a lábát, hogy ne akadályozza a gurulásban. Szerintem már a katicájával is csinálta ezt otthon. Honnan tanulnak meg ilyesmiket? Annyira okosak.
A kis pofájára meg rá volt száradva és fagyva a reggelije. Biztos vagyok benne, hogy ezért nem beszélt vele az állítólagos vőlegénye, csak elmotorozott mellette.
Otthon anyukája elvonult intézni a dolgát, mi pedig játszottunk a babájával. Kapott új, lányos nadrágot, rá is adtam rögtön. Dundu örült neki, aztán fogta és ledobta a babát a földre. Ennyi volt a babázás.
Katicáztunk hát kicsit.
Utána pedig vég nélküli nyűglődésbe kezdtünk. Én se voltam a topon, meg ő se. Így én hevertem a babzsákban, ő meg rajtam fetrengett és jó esetben nyihogva, csipogva röhögött, mikor csikiztem és csipi-csipeszként hajlott ketté az ölemben. Össze is puszilgattam, szerencsére még nem utálja. Aztán nézegettünk újságot, megtanulta belőle az oroszlánt. És hogy az oroszlán hogy hörög és a végén megcsikizi őt. Aztán hazajött apukája, szaladgáltak, játszottak kicsit. De ennek is csak nyekergés, kínlódás lett a vége. Nagyon rossz sora van ennek a gyereknek, mindenki láthatja. A végén ült az előszobában a cipős szekrény előtt, én meg elkezdtem focizni a kis piros pöttyös labdájával. De csak az ajtó előtti kis ficakban. Pattogott a labda össze-vissza, gyorsan kellett mozognom, ami nyilván viccesre sikeredett, mert Dundul úgy röhögött, hogy majd hanyatt esett, csak a fal miatt nem. Kezei a kis combján és úgy dőlöngélt hahotázva. A lábacskáival meg rugdosott ő is úgy ülve. Nagyon vicces volt. Szerintem azt hitte tényleg ő is részt vesz a fociban. :D
Aztán hisztirohamot kapott, mert nagyon éhes volt már és apukája finomakat evett, többek közte a veresi nagypapa készítette kocsonyát és pirított kenyeret. Ott toporzékolt a székébe kapaszkodva, míg fel nem vette és kapott ő is egy ki kenyérhéjat. Különben kikészült volna, míg eljön az anyukája által megszabott etetési idő.
De végre az is eljött egyszer csak. Én etettem meg egy kétes szagú valamivel. Viszonylag ette, csak sok játék kellett hozzá az asztalra. Aztán hirtelen eszébe jutott, hogy ő már koccintani is tud és milliószor koccintott az asztalon lévő virágvázával. A cumijával és a csőrös poharával is. Később az apukájával is.
Ebéd után velem olvasott. Nézegettük a könyveit szép sorjában és mivel annyira történetet még nem hallgat meg, ritkán lehet csak pár sort olvasni, a képeket szoktuk mondani neki, hogy mi mi. Aztán megkérdezzük őt, hol van egy-egy dolog. Ma is ez volt. És olyanokat tudott, amiket nem is gondoltam, mert eddig nem mutatta őket, még ha tudta is esetleg: katica, papucs, elefánt, oroszlán (ma tanlta ugye), virág (ezt mindig kérdezi, de még nekem sose mutatta magától), baba (alvós rongybaba, nem is értem hoyg látja azt babának). Jó párat már eddig is tudott: labda, kisfiú, kutya, cica, egérke, nyuszi, cipő. Most ezek jutnak eszembe. És ma végre érdekelte funkciója szerint is a halacskás bújócskás könyve, amiben egy félig visszahajtott lapfül mögé vannak bújva a halak. Eddig csak úgy nézegette a könyvet, de nem értette a kihajtást, mert nem annyira feltűnő, hogy alatta van egy hal. Ez a könyv nagyobbaknak való szerintem. De ma megértette. Kérdezgettem mindig hova bújt a hal és nyögve, faarccal mutatta, hogy hol hajtsam fel a lapot. Aztán ő is felhajtogatta mindet. Nagyon aranyoska.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése