GRETI blogja

Ma délután 2-re voltam Dunducucuhoz rendelve, mert hogy elmennek orvoshoz a szülei és legyen, aki vigyázza az álmát. Halkan igyekeztem menni, nehogy felébredjen. Ehhez képest Grétit a pelenkázóján találtam a mamájával, aki épp tisztába tette őt a szép névnapi ajándéka után, amit Gréti saját maga készített neki szeretettel. :D Kiderült, hogy ő már kialudta magát és tettre kész. Én öltöztettem fel, mert vittem neki egy aranyos Minnie egeres szürke, rózsaszín pulcsit és egy lila kötött rakott szoknyát. Előbujt benne nagy büszkén, meg is dicsérte mindenki. Állítólag úgy nézett ki benne, mint egy iskolás kislány. Hát igen, akkor szoktak a kislányok rakott szoknyát hordani.

Kicsit játszottunk, uzsonnáztunk, aztán lementünk a mínuszokba sétálni, mert délelőtt az anyukájával nem volt hajlandó lemenni. Állítólag nem akart felöltözni, csak sivalkodott és elment inkább játszani. Azt terveztük, hogy felmegyünk a dédihez és átadja Gréti a közös képüket, amit múltkor készítettem róluk, de végül mégse tudtunk felmenni a babakocsi miatt. Pedig Gréti szépen vitte neki a képet a kezében végig. Jól meg is nézegette és mutogatta magát boldogan.

A baba is jött velünk. Ehhez persze nem Gréti ragaszkodik, mert tőle aztán otthon is maradhatott volna, de anyukájával vitték múltkor, így most is jött. Azért szerintem örül, hogy nem egyedüli baba a séta alatt. Itt madarakat hallgat épp. 

A játszótéren még mindig szereti a hintát, amit nekem az eddigi nyűglődés után nehéz megszoknom. A kis hintában mindig hátraveti magát és úgy nevet miközben száll magasra. És ha vannak körülöttünk, mindenképp vigyorog rájuk is, hogy lássák neki milyen jó dolga van. Ma is így volt, de sajnos nem találta meg a hangot a mellette hintázó kisfiúval. 

És a nagy fonott hintában is jól elüldögél mostanában. Nézeget, szépen támaszkodik. Egyszer csak hanyatt dőlt és úgy is elbillegett egy darabig. egy-két percről van max szó, de az nála már sok.

Hazafelé a rettentő hidegben bementünk a mi volt iskolánk udvarára, ahova anyukájával jártunk. Akkor még persze nem voltak színes falak, csak barnák és nem is használhattuk ezt a hátsó udvart. Dundul valószínű nem ide fog járni, úgyhogy gondoltam nem árt most megnéznie.

Dundulka mindig bedugdossa a kis ujját a szánkba, amit persze nem kapunk be igaziból, csak a szánk szélével és úgy csinálunk, mintha megennénk. Pár napja mutattam neki, hogy a baba szájába is bedughatjuk az ujjunkat és adok hozzá "megevős" hangot. Ő persze nevet. Na most egyszer csak eszébe jutott ez útközben és elkezdte dugdosni a szájába az ujját, nekem meg adni kellett a hangot hozzá. Aztán meg az én ujjamat ette a baba. Még jó, hogy jött.

Otthon így várakozott, míg rákerült a sor a vetkőzésben. Mivel pici, tehetetlen baba még (haha), a kapucnijánál fogva be szoktuk húzni a lakásba (viccből, mert tetszik neki), nekidöntjük valaminek és akkor ő várakozik (ez meg kényelmes nekünk). Most a babzsáknak támasztottam :). Egy ideig elüldögélt, elmosolygott magában, hallgatta a kutyák ugatását, de aztán elege lett, szólt, hogy vetkőztessem már le. Mivel épp őt videóztam, nem tudtam azonnal megtenni, mire elkezdte "tépni" magáról az overállt. nagyon ari volt, ahogy oldalra akarta szétfeszegetni a cipzárját :) Pedig már gyakoroltuk, hoyg azt lefelé kell húzni, csak gondolom krízishelyzetben ez nem jutott eszébe. Aztán persze megmentettem. 

Aztán hazaérkeztek a szülei, az apukája a karjára ültette és bejelentették a nagy hírt, hogy Dundulkának kisöccse lesz. Erre Dundul krokodilkönnyeket kezdett el hullatni, óbégatásra kerekítette a száját és átvisongatta magát hozzám, nekem kellett fogni. Kisöccsének üzenem, hogy ne vegye magára, nem neki szólt. Csak Dundul olyan komolyan veszi mostanában a barinő szerződésünket, hogy ilyen kitörésekre ragadtatja magát. 

Kicsit nyűglődött, mert keveset aludt délben, így anyukája olvasást rendelt el nekünk. A fotel előtt ültem a földön, a könyveket a fotelbe raktam. Először nézegettük a rút kiskacsás könyvet, ami tele van állatokkal. A legújabb, hogy nem elégszik meg az állatok nevével, hanem a hangot is imitálmi kell, amit az állat ad. Ha nem mondtam elégedetlenkedve nyögött. Nevetnünk kellett rajta :) Kedvence a csacsi volt és az iáááá, pedig eddig rá se hederített semmiféle csacsira, a cica és kutya volt a menő. Aztán megunta és gondolta választ még könyvet a fotelről. Nagy nyögések közepette, egy kis segítséggel felmászott, majd nem jött vissza, hanem bekuporodott a sarokba és ott olvasott magában komoly arccal pöffeszkedve :D És dolga végeztével végre önszántából úgy jött le, ahogy a nagymamái folyton tanítják: nem fejjel, hanem lábbal lefelé, amihez ugye meg kell fordulni, ami eddig csak emlékeztető segítséggel ment át Dundulkánál.

Később az este folyamán anyukája engedélyezett nekünk egy mesét. A tablet tartóját törötten találtam, nem értettem mi történhetett. mint kiderült, anyukája próbálta kinyitni és hát így sikerült. A szép, lila, forgós és drááága tartónak annyi. Hát hiába, aki ilyen erős. Na mindegy, ez persze nem akadályozott minket a mesenézésben. Tanulva a múltkori hibámból, mikor Dundul asszisztálásával válogattam a mesék közt, most gondoltam, még azelőtt kiválasztom, mielőtt az ölembe kuporodik nézni, hogy ne bámulja többet a kelleténél. Hát olyan hisztikét rendezett! Állt a lábamba kapaszkodva és nyomta az ordítós performanszot. Aztán csillapodtak a kedélyek és megnéztük a mesét, tetszett neki és persze nehezményezte, hogy hamar vége lett. De mit volt mit tenni, ha vége egy mesének, elsötétül a tablet és megy vissza a helyére a fiókba.

Azért nem esett annyira kétségbe, ráment anyukája laptopjára. Verte a billentyűzetet, hajolt be, hogy lássa is mit írt. Nagyon aranyos volt, csak hát ugye ez nem kisbabának való.

Ma volt anyukája és nagymamája névnapja. Apukája magyarázott valamit ezzel kapcsolatban, aminek a vége az lett, hogy csak a Gréti kapott ajándékot. Többiek hétvégén a közös ünnepléskor. Hát tud élni ez a baba, az biztos. Egy szörnyeteges színes fa órát kapott, aminek a számai puzzle darabkák tulajdonképpen. Ki lehet őket venni, aztán persze vissza kell rakni a megfelelő helyre. Tetszett neki nagyon. Megbeszéltek a szüleivel minden számot, apukája rímeket is mondott hozzájuk, mint pl 1- megérett a meggy, 2 - csipkebokor vessző, 3 - te vagy az én lányom, 4 - (nemtom), 5 - nagymama sapkát köt és ehhez hasonlóakat. Dudnul mindent ellesett tőlük, mit hogy kell, aztán mutogatta nekem is. Az ölembe ült és nézegetni kellett közösen. Aranyos volt.

Rajzoltunk is egyébként, anyukájának egy névnapi nyuszit. Dundul a sok színű füvet tette a műhöz nagy elánnal. Néha"véletlenül" lejött a lapról a ruhámra, de azonnal visszatért, ahogy szóltam neki. Aranyos, ahogy állandóan próbálgatja mit lehet, mit nem. 

Azt este végül azzal zárult, hogy anyukája kihozta a sapkás kosarát a szekrényéből, letette a nappali közepén azzal a felkiáltással, hogy: gyere Dundul, játsszál boltost! Boltost :D És el is kezdett azonnal játszani, a sapkapróbálgatás most nagyon menő program nála. Észre se vette, hogy eljöttem.