GRETI blogja

Kisdundulhoz pont akkor érkeztem, mikor felébredt. Nagyon örült, míg hunyorgott az ágyában és rájött, hogy ki ment be érte. Megnéztünk egy mesét az ébredés örömére a kis pufi fejével. És már azt is tudja mi a mese. Egész biztos, hogy múltkor még nem tudta, mert direkt teszteltem. Ma meg, mikor kérdeztem, hogy nézünk egy mesét, akkor elkezdett mutogatni a fiók felé, ahol a tablettája van a mesékkel. Még mindig az oroszlán a kedvence az állatok közül.

Segíteni akart a mamájának kivinni az ásványvizet az erkélyre.

Hol a Gréti?

A függöny mögött kuporog és készíti nekem az ajándékot. Csak arra kértem, hoyg ne legyen túl büdi és sok és krémes. És tádám, így is lett. Meg is dicsértem. 

Bement a labdája után az asztal alá, majd úgy megtetszett neki, hoyg ott vigyorgott még egy darabig és kukucskált az asztal lába mögül. Mondtam is neki, hoyg na, most kéne bunkert építeni, biztos tetszene már neki. De aztán sajnos nem így lett.

Elfelejtkeztem a bunkerről hirtelen, mert eszembe jutott, hogy vizes a hajam és megszárítom, meg megpróbálom kiegyenesíteni. Dundul is jött velem, szép csöndben elrongyozott végig. Egy szava nem volt.

Miután végeztünk, kiindultunk a fürdőből. Gréti elindult a nappali felé. Mondom hol a mama, keresd meg. Ment is szépen, hoyg keresi, mire meghallottuk, hogy a mama a gardróbban zörög. Visszafordult szegény baba, de valahogy rosszul, vagy én nem tudom, mert egyszer csak koppant a kis homloka a cipős szekrényen. Ójaj. először csak nézett szegény, hogy akkor most mi, aztán elkezdett sírni. Felvettem, hogy vigyem a mamájához. Két lépésnyit sírt, de nem ijesztően és mire odaértünk a mamához, már jobban érdekelte, hoyg mit pakol, meg nézegetett ki az ablakon, megnyugodtam, hogy csak a koppanás volt nagy, de nem lett semmi baj. Aztán egyszer csak látom, hogy mégis nőtt rá egy kis pupika szegény homlokára. Körben piros, belül kék. Szegény Cila. Rátettük kicsit a jeges zselét a mélyhűtőből. Nem szólt semmit, mert én is rátettem a saját homokomra, meg ő is megfogdoshatta kicsit. Csak nézett dundulkásan. A púp viszont határozottan jobban festett. 

Aztán megnéztük a tükörben. Kapott puszit is. Hát, kicsit azért sajnálja magát, az látszik, pedig akkor már tulképp vidáman járt-kelt, henyélt a babzsákján. Biztos felrémlett neki az eset. Szegény Cuculka.

Mutattam neki, hogy ott a pupika. Hajtotta a kezembe a fejét aranyosan :D Kiscilamila!

Megnézte közelebbről is.

Aztán megtaláltuk a cipőtartón a széttépett könyvét és elmentünk megragasztani, hoyg valami hasznunk is legyen.

Ő is segíteni akart.

Aztán türelmesen várt, míg én befejezem. Közben megszámolta a harisnyáján a pöttyöket.

Aztán tesztelte, hogy jól dolgoztam-e.

Utána jött a kedvence, a kupakozás. Itt épp a térdére teszegette,és örült, ha ott maradt és akkor mondta, hoyg "kész" és felkapta a kezét, azzal is jelezve, milyen ügyesen odatette.

Kupakozás közben végig dirigált amúgy, hoyg én igyak. Ha akartam, ah nem, inni kellett. Mikor már nem bírtam többet, mondtam, hogy nem kérek, de csak erőszakoskodott. Mondom te talán iszol, mikor mi kérjük, de nem vagy szomjas? :) Aztán belenyugodott, hoyg nem mindig iszom. Ari volt. Dünnyögött, de beletörődött. Ha meg ittam, akkor úgy örült, mint akinek tortát sütöttek.

Aztán maratoni henyélésbe kezdett. Produkciózott. Össze-vissza vetődött, vigyorgott, sóhajtozott, fetrengett, dobálta a kis kezét-lábát. Hát, annyit nevettünk rajta a mamájával!

Aztán jó sokára, mikor már eleget henyélt, lelépett. Elment leülni az erkélyajtó párkányára. Most nem cifrázta, csak leült és kész. Gondoltam odamegyek lefényképezni. Na meg ahoyg azt én elképzeltem... Dundul felugrott és rám kiabált, hoyg állj, ne gyere közelebb! Komolyan. Jó, kicsit vigyorgott hozzá, hoyg azért annyira ne rémüljek meg tőle. Látszott amúgy, hoyg kicsit magában akar lenni és olvasgatni az ici-pici mallorcai könvecskéjét, és én ne menjek utána, mert igazán eleget mókáztunk együtt, hentergett is a kedvemért, csikizhettem, puszilgathattam, szóval hagy meditáljon már egy kicsit. 

Mivel megértő nagynénje vagyok, hagytam :) Igazán nem lehet oka panaszra.

Miután látta, hogy megfordulok és elmegyek, kényelembe helyezte magát ilyen cukin. Tényleg kell neki egy bunker!

Miután előkerült, odahozta a könyvet, hoyg nézegessük kicsit közösen is, aztán olyat fociztunk a rózsaszín nagy labdával, hogy csak na! Húúú! Én fociztam pontosabban, ő meg dőlöngélve, teli szájjal, csipogva nevetgélt. Aztán beállt ő is, de valahoyg mindig elment előle a labda.

Aztán rendet kellett rakni, mert jöttek lakásnézőbe. Persze átengedte nekem a játékai összeszedését. Aztán, hoyg ne csináljon már kupit, meg lehiggadjon, olvasgattunk a frissen ragasztott bóbitás könyvből. Ja, a bóbitát is tudja melyik az... Olyan arin elhenteredett rajtam a szaladgálástól kipirult kis fejével! Szuszogott ott aranyosan, hallgatta szépen a verseket. Nem minddel volt elégedett, de akkor szólt és lapoztunk.